„Remélem, a Szentatya érkezése megerősít és bátorít bennünket, hogy ne inogjunk meg a különböző problémákkal szemben, amikkel találkozunk, hogy továbbra is élő tanúi legyünk Isten szeretetének, itt a konkrét valóságunkban és a világ  valóságában” – folytatja az angolai püspöki konferencia elnöke.

Az angolai nép átélt egy hosszú gyarmatosítási időszakot és nehéz küzdelmeket, amelyek mélyen belevésődtek a nemzet lelkébe, és amelynek a vonásai egyértelműek a szociális-politikai helyzetben, amiben az ország van.

„Angola gyarmatosításának folyamata nagyon hosszú volt, ami mélyen belevésődött az angolai polgárok tudatába, egy olyan folyamat, ami megalázta, rabszolgasorsba taszította, diszkriminálta, és bizonyos szempontból megsemmisítette az angolaiak kulturális identitását. És természetesen ez egy teher, egy nagyon nehéz örökség” – mutat rá Imbamba érsek. „50 évvel ezelőtt, a függetlenség kivívása után, sajnos az ország egy véres háborúba sodródott, ami a továbbiakban összezavarta és akadályozta azt a keveset, amit tettek, megosztottsághoz, szegénységhez, kizáráshoz, a nép túlzott politizálásához vezetett.”

A püspöki konferencia elnöke szerint az angolai önazonosság kijelentése még egy messzi cél marad, a nemzeti politikában fellelhető problémák miatt, olyanok mint korrupció, klientúrarendszer, pénzsóvárság, és a hazaszeretet hiánya.

„Ma Angola nagyon szétszakadozott, a pártok mindennél többet érnek. Angola a pártok csapdájába esett, és természetesen, ha ilyen történik, az ország háttérbe szorul – mondja Imbamba érsek -. Ez nem az az ország, amit akarunk. Szükség van kiegyezésre. Szükség van társadalmi megbocsátásra, szükség van arra, hogy depolitizáljuk az elméket, a tudatunkat, az állami intézményeket,  depolitizáljuk a családi életet, azért, hogy az angolai álom megszülessen a társadalmi ölelésből, az együttélésből, amire mindannyian vágyunk”.

Szegénység, munkanélküliség,  államadósság a legnagyobb problémák, amik sújtják az országot és népét. Ebben az összefüggésben az egyház egy nem elhanyagolható vonatkozási pont a legfontosabb kérdésekben, amikkel Angola szembenéz, ha arra gondolunk, hogy a lakosság 60°-a katolikus.

„Egy olyan egyház, ami él és termékeny, annyira, hogy a teológiai és filozófiai szemináriumokban nincs hely az új jelöltek számára” – mondja mons. Imbamba, aki megállapítja: „az angolai klérust ma 1600 nagyszeminarista, több mint 1500 egyházmegyés pap, 600-nál több szerzetespap és 1700-nál több szerzetesnővér alkotja.”

„Az angolai egyházat ma 20 egyházmegye szolgálja és olyan egyház, amely érvényesül, terjed, és dédelgeti az álmot, hogy további egyházmegyéket alapít, hogy lehetővé tegyen egy még dinamikusabb pasztorális szolgálatot, a közelség pasztorális szolgálatát” – magyarázza az angolai püspöki konferencia elnöke. „Erős kötelezettségünk van a laikus hívők irányában, akiken keresztül jelen vagyunk a tudomány, a kultúra, a technológia, a politika, a szociológia világában, ezeken a területeken, amelyeket a katolikus iskolákon, felsőbb szintű tanítási intézményeinken és a katolikus egyetemen keresztül megpróbálunk támogatni”. Tehát egy olyan egyházról van szó, amely úgy akarja megmutatni magát, mint egy erkölcsi tekintély, és életadó erő a társadalmon belül és amely örömmel várja a Szentatya látogatását. Egy nagyon fiatal és nagyon befogadó egyház, amelynek azonban sok sötét oldala van, a történelmi folyamatnak köszönhetően, amelyet most végigjár az ország.

„Arról van szó, hogy elismerjük az érdemeket és elősegítsük a közös akaratot, amire mindannyian vágyunk, nyílt és őszinte párbeszéddel, építve egyetértési és találkozási hidakat, hogy az egyetértés felé haladhassunk Angola és az angolaiak nevében. Ezek mind olyan problémák, amelyek egyre időszerűbbek a világméretű helyzet következtében” – zárja mons. Imbamba.

(Fides hírügynökség)