A bíboros emlékeztette a fiatalokat, hogy az evangelizáció „nem csupán a papok, szerzetesek, püspökök vagy felnőttek feladata. A gyermekek is lehetnek misszionáriusok bárhol, ahol élnek, tanulnak, vagy másokkal – különösen kortársaikkal – találkoznak.” „Nem kell megvárnotok, amíg felnőttök ahhoz, hogy misszionáriusok legyetek. Már ma is azok lehettek” – mondta a jelenlévőknek.

A „Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod” (Ézsaiás 60,1) kezdetű bibliai szakaszhoz fűzött gondolataiban a bíboros arra biztatta a gyermekeket, hogy váljanak „Krisztus világosságává” apró jócselekedetek révén – például azáltal, hogy befogadják magányos társaikat, megosztják ételüket a rászorulókkal, segítenek másokon, és kiállnak az olyan gyermekek mellett, akik zaklatás vagy kirekesztés áldozatai. Yangon érseke hangsúlyozta: „az emberek nemcsak szavakon, hanem saját tanúságtételünkön keresztül is találkozhatnak Jézus szeretetével”, és emlékeztette őket arra is, hogy „ebben a küldetésben nem vagytok egyedül, hiszen Jézus megígérte: »Íme, én veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig.«”

Hozzátette: a missziós út „otthonainkban, iskoláinkban, plébániáinkon és közösségeinkben kezdődik – családunk szolgálatával, mások befogadásával, a szegényekkel való osztozással, a szenvedőkért mondott imádsággal, valamint a béke és barátság előmozdításával a különböző hátterű és vallású emberek között”. Különösen is ott kezdődik, hogy „odafordulunk Mianmar azon gyermekei és fiataljai felé, akiket konfliktusok, éhezés, lakóhelyük elhagyására kényszerülés, betegségek vagy egyéb nehézségek sújtanak”.

A felhívás a mianmari konfliktus egyik legfájdalmasabb vetületére világít rá: nemzetközi szervezetek – köztük az UNICEF mianmari kirendeltsége és az OCHA – jelentései szerint az országban több mint 5 millió gyermek szorul segítségre; ők sürgősen humanitárius támogatásra és életmentő védelemre tartanak igényt. A fegyveres összecsapások miatt több mint 1,1 millió gyermek kényszerült otthona elhagyására, akik rögtönzött táborokban vagy a dzsungelben kerestek menedéket. A jelenleg Mianmarban nyilvántartott 3,7 millió lakóhelyét elhagyni kényszerült ember mintegy 30%-át kiskorúak teszik ki.

Ebben a helyzetben az oktatási vészhelyzet különösen súlyos: becslések szerint mintegy 7 millió gyermek marad ki az iskolarendszerből, miközben számos iskola megrongálódott, több száz intézményt pedig lebombáztak vagy fegyveres csoportok foglaltak el, amelyek így gyakorlatilag katonai műveleti bázisokká váltak.

Az egészségügyi és élelmezési helyzet ugyancsak válságos: több mint 40 000 mianmari gyermek szenved súlyos, akut alultápláltságban, és nem jut hozzá a szükséges terápiás ellátáshoz, miközben egymillió csecsemő számára nem biztosított az alapvető védőoltásokhoz való hozzáférés.

Emellett – amint azt a közelmúltbeli újságírói oknyomozások is igazolják – a konfliktus ötödik évében megszaporodott a „gyermekkatonák” alkalmazása; őket etnikai milíciák vagy a katonai junta toborozza soraiba. A gyermekeket és serdülőket felderítő drónok kezelésére és fegyverhasználatra képzik ki, miközben ők maguk is traumákat szenvednek el a konfliktusban való közvetlen – gyakran a frontvonalakon történő – részvételük következtében.

Az állami struktúrák súlyos összeomlása közepette a mianmari katolikus egyház továbbra is egyike azon kevés támogató hálózatnak, amely még mindig aktív a helyszínen. Különböző városrészekben és konfliktus sújtotta területeken a szerzetesnővérek gyülekezetei nappali központokat és menhelyeket működtetnek, ahol minden vallású gyermeket befogadnak, akik egyébként az utcára kerülhetnének. Élelmet, védelmet és iskola utáni tevékenységeket biztosítanak, segítve a gyerekeket a háború traumájának leküzdésében.

A konfliktusok és az instabilitás által legsúlyosabban sújtott egyházmegyékben – mint például a Kachin és a Kayah államokban – a plébániai épületeket állandó táborokká alakították át a menekültek számára. Ott a helyi papok és hitoktatók nemcsak az élelmiszersegélyek elosztását felügyelik, hanem azt is biztosítják, hogy a gyermekek hozzáférjenek az informális írás-olvasás órákhoz.

A jelenlegi helyzet bizonytalanságát szem előtt tartva James Kyaw Lin Htun atya, a Pápai Missziós Művek igazgatója a Yangoni Főegyházmegyében, arról beszélt a gyermekeknek, hogy „missziós felelősségük szeretni, szolgálni és imádkozni másokért” – különösen a szegényekért és a szenvedőkért –, egyúttal arra buzdította őket, hogy vegyenek tevékenyen részt az Egyház küldetésében: „hogy elvigyék Isten szeretetét, békéjét és reményét a sebzett világba”.

(Fides hírügynökség)