Pakisztáni projektről
Az alábbi cikkében a pakisztáni Pápai Missziós Művek igazgatója ír a gyermekek, fogyatékosok és lányok jelenlegi nehéz helyzetéről.
Pápai Missziós Művek
Pontifical Mission Societies
Az alábbi cikkében a pakisztáni Pápai Missziós Művek igazgatója ír a gyermekek, fogyatékosok és lányok jelenlegi nehéz helyzetéről.
A két évre meghosszabbított kárpátaljai Szent Mihály Gyermekotthont támogató projektünk a 2016. év végével lezárul. A következő évben ismét egy távoli nemzet gyermekeit segítjük kis imával és kis áldozattal.2017-ben a pakisztáni Pápai Missziós Művekkel közösen éljük meg a segítő testvéri szeretetet.
A Szent Mihály Gyermekotthon ezúton szeretne köszönetet mondani Önnek és Önön keresztül minden támogatónak, különösen a missziós gyermekeknek, a komoly adományért, mellyel intézményünk negyedik lakóházának épülését támogatták.
Egyetlen új pap is több ezer katolikus életét teheti jobbá a távoli területeken
A Szent Gyermekség Műve 2014/2015. évi projektjével kapcsolatban márciusban látogatást tettem Kárpátalján. Célja elsősorban találkozás és beszélgetés volt, hogy pontos képet kapjunk a támogatásra kiszemelt leendő gyermekotthonról és a jelenlegi kárpátaljai viszonyokról.
A magyarországi Pápai Missziós Művek a Szent Péter Apostol Műve ágazat segítségével a Lahore-i Szűz Mária Kisszeminárium lakóit több mint 30 új ágyhoz juttatta a múlt évben.
A hazai Szent Gyermekség Műve 2014/2015. évi projektjével segíti a kárpátaljai Rát községben lévő Szent Mihály Gyermekotthon bővítését. Heni, a most végzős diák, életéről mesél.
A római Szent Péter Apostol Pápai Kollégium rektora, Fr. Thomas Peringalloor SVD levelében a Pápai Missziós Művek és a papi képzés szoros kapcsolatáról ír és érinti a hazai PMM munkáját is.
A Pápai Missziós Művek minden évben választ egy kiemelt támogatási programot a világegyház missziós területeiről. E konkrét programok – azaz projektek – érdekében lelki és pénzbeli támogatásra buzdít.
Dr. Katona István egri segédpüspök urat a Püspöki Konferencián végzett munkája közben kérdeztük életéről, hivatásáról és a missziókról. Kértünk tőle üzenetet életünk irányítására.
„ Nem győzők hálát adni a jó Istennek azért a kiváltságért, hogy olyan helyre születtem, ahol megvan mindenem. Van mit ennem, van mit innom, van hol aludnom, van gyógyszer a betegségeimre, nem rémiszt a háború… Az Isten megajándékozott mindezzel, s hív arra, hogy általam másokat is megajándékozhasson! „Kis imával, kis áldozattal” tudunk óriási dolgokat tenni, ha komolyan vesszük sokan, együtt!” (M. Fidelis SSND, Makó)