Pápai Missziós muvek
PÁPAI MISSZIÓS MŰVEK

PONTIFICIE OPERE MISSIONARIE
PONTIFICAL MISSION SOCIETIES
Pápai logó
 
 
 
 
Misszió
Vatikáni dokumentumok
A Pápai Missziós Művek
Hírek, cikkek, archivum
Média
Támogatások

Amint engem küldött
az Atya,

úgy küldelek én is
    titeket (Jn 20,21)

MISSZIÓ
     ÚJ EVANGELIZÁCIÓ

II. János Pál pápa


az egyetemes
    misszió pápája

Hitterjesztés Műve
Szt. Péter Apostol Műve
Szent Gyermekség Műve
Missziós Unió
Kezdőlap arrow Misszió arrow Újkori missziók arrow Ez is misszió: kórházi lelkigondozás
Ez is misszió: kórházi lelkigondozás

Image

A Betegek Világnapja alkalmából a Szív című folyóiratban megjelent interjút olvashatunk Búza Patrikkal, a Budai Irgalmasrendi Kórház Lelkigondozói Szolgálatának vezetőjével




Hojdák Gergely: Klinikai teológia


BÚZA PATRIK késve érkezett az interjúra, mert egy haldoklót kísért az útján, együtt a gyászoló családdal. Ez szolgálatának fontos része, hiszen a társadalom általában a kórházra bízza súlyosan beteg vagy haldokló tagjait, mint ahogy a születés, a retinánkra vetülő első kép is a kórteremé. Ezért mondta II. János Pál, hogy „a kórházak a modern kor katedrálisai.” E sajátos, nehéz és nemes hivatásról beszélgettünk a Budai Irgalmasrendi Kórház egyik lelkigondozójával, képző szupervízorral.

Miben áll pontosan a kórházi lelkigondozás?

A kórházi lelkigondozás abból a felismerésből született, vagy született újjá, hogy a kórházban eltöltött időnk, a betegséggel való találkozásunk, amikor a szenvedés megérint, megszentelt idő. A kórházi lelkigondozó olyan lelkipásztor, lelkipásztori munkatárs, aki melléje szegődik annak, aki a kórházban válsághelyzetet él át. Ez a válság valóban olyan válaszút, megnyitott-megérintett állapot az ember életében, amikor egészen közel érezheti magához Istent, akkor is, ha így még soha nem nevezte néven Őt. Életének a legnagyobb kérdései fogalmazódhatnak meg benne, s ilyenkor jó, ha van ember, aki melléje szegődik, aki egyszerűen csak ott van mellette, odafigyel rá. Azzal, hogy meghallgatja, alkalmat ad neki egy mélyebb belső elgondolkodásra, önmaga teremtettségének és méltóságának a felismerésére, és legfontosabb kérdéseinek a feltételére. Ez már önmagában véve is gyógyító alkalom lehet. Szolgálatunk abból a felismerésből született, hogy a mi kultúránkban már nagyon jól megtanultuk a testet gondozni és gyógyítani, ám emberként ennél sokkal többek, egészek vagyunk: a lelkünk is teljességre és békére vágyik.„Szolgálatunk minden embertestvérhez szól, nemcsak a vallásosakhoz, hanem minden betegségben és krízisben lévő emberhez.

A napod jó részét súlyosan beteg, nem ritkán haldokló emberek társaságában töltöd. Mások azt mondhatják: az orvos gyógyít, az ápoló a fájdalmat csökkenti, te pedig egész nap „csak” beszélgetsz, netán még Istenről is.

Először is, csodálatos ajándék a másik ember életének ehhez a megszentelt szakaszához csatlakozni. Éppen most, az interjú előtt egy családot kísértem, ahol az édesanya halt meg, és ahogy az ő gyászukban átsejlett a szeretetük a meghalt édesanya iránt, arra indít engem, hogy észrevegyem: megszentelt földön járok, le kell vennem saruimat. De van komoly terhe is ennek a szolgálatnak, hiszen a saját megdolgozott válságaimon, gyászaimon keresztül juthatok csak közel a másik emberhez; és valóban ezeken keresztül hordozom őt, és azt, amit velem magából megoszt. Így hát a lelkigondozónál – de azt hiszem, ez minden emberekkel foglalkozó segítőre igaz – nagyon fontos, hogy saját maga tudja azt, hogy honnét jön és hová tart. Nemcsak intellektuálisan, de a lelkem mélyéig át kell éreznem, hogy az Úristentől kaptam a meghívásomat, Ő táplál engem, és Ő az, aki megtart. Másképpen ez a munka lelkileg nem végezhető. Minden találkozás előtt igyekszem „bemosakodni”, ahogy az orvosok; ráhangolódni arra, hogy Isten az, aki kettőnk találkozásában harmadikként jelen lesz, és hogy rábízzam ezt a találkozást. Szükség van arra is, hogy egy-egy beszélgetés után a lelkigondozó elcsendesedjen, imádságban visszaadja Istennek azt az embertestvért, akivel éppen elbeszélgetett. Fontos, hogy rendszeresen elvonuljak, a magam számára is békességet kérjek. Fontos a szupervízió, hogy én is megosszam a saját lelki terheimet, problémáimat másokkal. Szolgálatunk minden embertestvérhez szól, nemcsak a vallásosakhoz, hanem minden betegségben és krízisben lévő emberhez. Így hát a lelkigondozó bekopogtat a beteghez, és adja magát erre a találkozásra és erre a beszélgetéssorozatra, tisztelve a másik ember sajátos útját az Isten felé. Minden felekezeti vagy világnézeti hovatartozástól függetlenül, mindenki számára igyekszünk jelen lenni a betegsége alatt, a kórházban léte idején.

Amikor a kórházban bekopogtatsz egy beteg ajtaján, hogyan fogadnak a szobatársai?

Gyakran megélem azt, hogy az összpontosított munkám a másik ember arcán békességet vagy mosolyt hoz elő. Éppen ma délelőtt találkoztam egy bácsival, aki azt mondta: „Tudja, amikor itt van, akkor valamit érzek én is a reményből. Jó hogy itt van.” Magvetés ez, és egy ilyen beszélgetésnek a kimenetele vagy az értéke nem nyilvánvaló. Ám mélyen hiszem, hogy amikor a beszélgetés során valaki megfogalmaz a maga számára egy kérdést, útnak indul valamerre, vagy egy új perspektívát talált, az nem biztos, hogy a mostannak szól, vagy éppen most fog megfogalmazódni benne mindez, hanem talán a következő hetek, hónapok, évek során.

Te miért lettél lelkigondozó?

Ez az út jó régen indult. Először az értelmi fogyatékos fiatalokkal foglalkozva érintett meg a kérdés, hogy mi lehet az, ami az életben igazán fontos. Akkoriban az orvosira készültem, de megérezve azt, ahogy a sokszor gyengének látott emberek életében a szeretni tudás vágya csodákra képes, közelebb akartam jutni a titokhoz. Ezért a pszichológia szakra adtam be a jelentkezésemet. A pszichológia szakon sok mindent tanultam, de úgy éreztem, hogy még mindig távol vagyok a lényegtől, olyan értelemben is, hogy az elmélet és az értelmünk pallérozása nem ad elég útmutatót a másik emberrel való tényleges, valódi foglalkozáshoz. Akkor éreztem meghívást arra, hogy a levelező teológiát is elvégezzem. A teológia tanulmányaim során is azt éreztem, hogy nagyon fontos tudásra teszek szert, de még mindig szerettem volna közelebb lépni a másik emberhez, illetve ahhoz a csodához, ahogy Isten belép a másik ember életébe. Ekkor kaptam egy lehetőséget: a Calasancius Tréning Program (CTP) egy ’56-os magyar szemsebésznek, Forgách Péternek a jóvoltából jött létre, aki Buffalo (USA) felsőoktatási intézményeit járta végig, hogy támogatást szerezzen az itthoni fiataloknak. Többek között úgy, hogy amikor a volt betegei azzal a kérdéssel fordultak hozzá, hogyan hálálhatnák meg az ő orvosi ügyességét, akkor azt válaszolta, hogy adjanak ösztöndíjat a magyar fiataloknak. Méghozzá kifejezetten olyan keresztény fiataloknak, akik bizonyos szakterületeteken – a diplomáciától a gazdasági vezetésen át a lelkigondozásig – egyértelmű hátrányban voltak a 90-es évek elején. Így különböző területeken a hátrányos helyzetű magyar fiataloknak is lehetőségük nyílt az USAban tanulni. Én egy vincés nővérek által fenntartott kórházban, a Sisters Hospitalban találkoztam először profi lelkigondozással, és itt tapasztaltam meg először azt is, hogy az Isten képessé tett erre a szolgálatra. A lelkigondozás tulajdonképpen klinikai teológia: élni azt, amit az Istenről megsejtünk; élni azt a kapcsolatot, amit az Úristen kezdeményezett velünk, és ebbe belefoglalni, beleölelni a másik embert is.„A lelkigondozás tulajdonképpen klinikai teológia: élni azt, amit az Istenről megsejtünk; élni azt a kapcsolatot, amit az Úristen kezdeményezett velünk, és ebbe belefoglalni, beleölelni a másik embert is.

A Budai Irgalmasrendi Kórházban hogyan működik ez a szolgálat?

A Kórház és a Betegápoló Irgalmas Rend Istenes Szent Jánoshoz vezeti vissza a szolgálatát, aki nem tett mást, mint kinyitotta házának az ajtaját, és befogadta a betegeket, maga is betegségektől megérintett emberként, olyan emberként, akit a saját korában őrültként bolondok házába zártak. E közben kapta meg a hívást arra, hogy teljes életével odaforduljon a betegekhez, és testi-lelki gyógyulásukat, jólétüket szolgálja. A Budai Irgalmasrendi Kórházban 2000 óta működik Lelkigondozó Szolgálat, jelenleg 6 részállású és teljes-állású munkatárssal. Van közöttük szerzetes és világi, református és katolikus, férfi és nő, idősebb és fiatalabb, éppen azért, hogy valóban válaszolni tudjunk a hívásra, hogy minden betegünk számára megfelelő módon tudjunk jelen lenni. Így, hogy a betegellátásban 3 és fél státuszt betöltő lelkigondozó csapat működik ebben a több mint 500 ágyas kórházban, amelyik gyakorlatilag minden orvosi szakágban gyógyít, ezzel az erőforrással a Szolgálat szűkösen, de el tudja látni a kórház számára a lelkigondozás feladatát, és az ügyelet szolgálatát is. Kórházunknak egyébként van katolikus papja, és rendszeres kapcsolatban állunk más felekezetek lelkészeivel is.

Milyennek látod a lelkigondozói ellátás helyzetét Magyarországon?

Ez nem könnyű kérdés. Ott kezdeném, hogy a lelkigondozás mai gyakorlata közel száz évvel korábban indult, mint önállóvá váló lelkipásztori ág. Először a protestánsok az Egyesült Államokban ismerték fel azt, hogy külön képzés és külön megközelítés szükséges a kórházban fekvő betegek ellátásában. Ehhez a mozgalomhoz a katolikus egyház a 60-as években csatlakozott, és azóta a felekezetek együttesen látják el a szolgálatot. Magyarországon a lelkigondozásnak a ’90-es évek óta nagyon sok hajtása van, mégis nagyon különböző az, hogy egy adott térségnek vagy intézménynek milyen lelkipásztori ellátottsága van. Reméljük, hogy a minisztériumban már legalábbis tudnak rólunk, és reménység van bennem arra nézve is, hogy az egészségügy is egyre inkább felismeri azt, hogy nagyon jó odafigyelni a betegeink spirituális és pszichés szükségleteire, és hogy együtt az orvos, az ápoló és a lelkigondozó tudja leghatékonyabban a ránk bízott betegek gyógyulását elősegíteni. Azt látom, hogy Magyarországon egyre többen ismerik fel a lelkigondozás értékét, vagyis egyre inkább megfogalmazódik, hogy valamilyen formában legyen ismét lelkipásztori ellátás: mind szentségi, mind lelkigondozói formában a kórházakban. Ám a lelkigondozásnak valamilyen intézményesített formája, például függetlenített státuszok formájában, más kórházakban eddig elvétve alakult ki.

És az egyházon belüli fogadtatás?

Azt látom, hogy egyre többen vannak az egyházban is, akik felismerik ennek a jelentőségét. Egyszerre látok némi bizalmatlanságot és növekvő bizalmat is az egyház részéről, amely maga is emberekből és közösségekből áll. Aki azonban egyszer már megtapasztalta, aki maga is részt vett ilyen szolgálatban, az látja az értelmét. Nagyon különböző az, ahogy az egyes egyházmegyékben vagy szemináriumokban hozzáállnak ehhez. Van, ahol a papi felkészítésnek már része a lelkigondozói gyakorlat kórházban és más terepeken. Egyre több papunk érdeklődik a lelkigondozói képzések iránt, sokan már részt is vettek benne. Azt remélem, mindannyian felismerjük, hogy együtt a papi és szentségi ellátással így lehet teljes az egyháznak a szolgálata.

 
További írásaink

   5 éves a SZGYM

        AKTUÁLIS

MISSZIÓS
    RÓZSAFÜZÉR

 
 
HITTERJESZTÉS MŰVE
SZENT PÉTER APOSTOL MŰVE
SZENT GYERMEKSÉG MŰVE
MISSZIÓS UNIÓ
Célja, hogy támogassa a világméretů evangelizációt, és az egyetemes missziós lelkület terjedését.

Célja, hogy erősödjön és növekedjen a missziós- és bennszülött papság képzésének lelki és anyagi támogatása.
A gyermekeket és kamaszokat hívja a misszió kalandjába, hogy felébressze bennük a missziós lelkületet, támogassa a keresztény szolidaritás iránti nyitottságukat.
Célja, hogy a papok és szerzetesek között a missziós lelkület elmélyítésével növekedjen a hivatások száma.
 
   
   
     
H-1223 Budapest, Jókai Mór u. 14. Tel/Fax: (+36 1) 226 4610 • E-mail: pmmmisszio@gmail.com
honlapkészítés