Pápai Missziós muvek
HITTERJESZTÉS MŰVE
PONTIFICIUM OPUS
A PROPAGANDA FIDEI


„… hogy az Evangélium minél jobban elterjedjen…”
Pápai logó
 
 
 
 
Misszió
Vatikáni dokumentumok
A Pápai Missziós Művek
Hírek, cikkek, archivum
Média
Támogatások

Amint engem küldött
az Atya,

úgy küldelek én is
    titeket (Jn 20,21)

MISSZIÓ
     ÚJ EVANGELIZÁCIÓ

II. János Pál pápa


az egyetemes
    misszió pápája

Kezdőlap arrow Hitterjesztés Műve arrow Magyar misszionáriusok tegnap és ma arrow Hogyan születik, nevelkedik és dolgozik egy japán misszionárius? II. rész
Hogyan születik, nevelkedik és dolgozik egy japán misszionárius? II. rész

Image

Az előző részben megismerkedhettünk a misszionáriusi élet első lépéseivel, és legfontosabb tanulságával: t.i. hogy "szíve mélyéből megszeresse" és élő kapcsolatba kerüljön azokkal, akik között él.

Részletek Nemes Ödön jezsuita önéletrajzi elemekkel átszőtt írásából. Megjelent a „Magyar jezsuiták vallomásai I-II. (kiadó: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, Budapest, 1998) c. kötetben.



Miért lesz valaki keresztény Japánban?

Egy japán megkeresztelkedése elsősorban Isten kegyelmének a csodája. Az emberi szempontok a keresztényekkel való személyes kapcsolaton alapulnak. Legtöbbször az történik, hogy egy nem keresztény japán közelebbi kapcsolatba kerül egy kereszténnyel, akinek az élete megtetszik neki, mert észreveszi, hogy az különféle nehézségek ellenére is igazán boldog. Felébred benne a vágy, hogy ő is ilyenné legyen.

Fiatal pap koromban még olyan volt a helyzet, hogy azt, aki kereszténnyé lett, a családból és bizonyos mértékben a társadalomból is kiközösítették, vagy legalábbis ferde szemmel néztek rá. Ahogy az évek múltak, egyre csökkent az előítélet a keresztényekkel szemben. Ennek fő oka a sok katolikus óvoda, közép- és felső iskola, valamint az egyház komoly szociális tevékenysége. A kis katolikus egyház valóban kiállt a szegények, elnyomottak és kisemmizettek mellett. Erre a becsületesen gondolkodó japánok felfigyeltek, és Japán jövőjét többen a keresztény alapelveken felépült társadalomban látták.

A japán egyház

A katolikusok elenyésző kisebbségben vannak Japánban, de a számukat sokszorosan meghaladó befolyást gyakorolnak a japán társadalomra. Az 1991. évi adtatok szerint: Japánban 16 egyházmegye, 812 templom volt. 1807 pap, 7383 szerzetesnő és 388 szerzetes segítőtestvér dolgozott, összesen 431633 katolikus és 125 millió nem katolikus szolgálatában. Hogy milyen szellemben történjék ez a szolgálat, azt a papok, szerzetesek és hívők képviselőinek összejövetele 1984-ben világosan megfogalmazta. A püspöki kar ennek az összejövetelnek javaslatait elfogadva, így határozta meg a japán egyház feladatát: „Mi, katolikusok, mindegyikünk egyenként és közösségileg is, misszionáriusok vagyunk. Azoknak, akik még nem ismerik Krisztus jó hírét, és még nem veszik körül az Úr asztalát velünk együtt, mindenképpen meg akarjuk hirdetni hitünk örömét. Szeretnénk minél több embert elvezetni a keresztséghez, és velük együtt Jézus Krisztussal közreműködni az emberi nem megváltásáért.” „Igaz, hogy a japán társadalomban és kultúrában láthatóak az evangélium csírái, de azért még sok az olyan ember Japánban, akiket igen nehéz helyzetbe kényszerítenek, elnyomnak, igazságtalanul megkülönböztetnek. Mi, katolikusok mindnyájan, ezekkel az emberekkel együtt akarjunk dolgozni azon, hogy az evangélium csírái szárba szökkenjenek és jó gyümölcsöt teremjenek a japán társadalom számára. Minden embert tisztelünk és fontosnak tartunk, és az evangélium szellemében velük közreműködve hozzá akarunk járulni a japán társadalom átalakításához. Ennek megvalósításához minden egyházmegyének és egyházközségnek missziós közösséggé kell fejlődnie, minden szerzetesrendnek, minden iskolának és intézménynek kézzelfoghatóan közre kell működnie ebben az evangelizációban.” Milyen jó lenne, ha az egyházban mindenütt ilyen közös elhatározás születne!

Nekem különösen is tetszett ez a program, mert engem éppen ilyen vágyak vezettek Japánba. A középiskolában is, és később az egyetemen is, mindig kerestem a kapcsolatot a kiszorítottakkal, az elfelejtettekkel, azokkal, akiknek különösen is nehéz az élet.


Sokoldalú misszionáriusi munkakör

a)    Lelkigyakorlatok

Japánba való visszatérésem után úgy gyümölcsöztettem amerikai tapasztalataimat, hogy először megalapítottam a novíciusmesterek és - mesternők közösségét a lelkivezetés és a személyesen kísért lelkigyakorlat adás céljából. Több szerzetes és később laikus lelkigyakorlat-kísérőt képeztem ki. Sokaknak adtunk együtt három-, nyolc- és harmincnapos lelkigyakorlatot. Ugyancsak velük szerveztünk hosszú éveken keresztül, évente kétszer, hivatástisztázó lelkigyakorlatot fiatalok részére. A résztvevők közül sokan ezen lelkigyakorlatok alatt kitisztult hivatástudattal döntöttek a házas vagy a papi, szerzetesi életforma mellett.

b)    Katolikus házastársakkal való közreműködés

Az egy éves amerikai tartózkodásom alatt gazdag tapasztalatot szereztem a keresztény házastársi kapcsolat elmélyítésére megalapított Marriage Encounter (Házas Hétvégek) mozgalommal kapcsolatban is. A II. vatikáni zsinat gyakorlati megvalósításának egyik legjobb példáját tapasztaltam meg benne. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy Japánban is meggyökereztessem. Eleinte ez sok nehézséget jelentett, mert a japánok nem szívesen beszélnek, még egymás között sem, a férj- feleség kapcsolatáról. Azok a házaspárok, akik eljöttek a negyvennégy órás hétvégi tapasztalatra, megértették, hogy a keresztény házastársi kapcsolat nemcsak a család, de az egyház és a társadalom alapjául is szolgál. A találkozók révén a résztvevők házastársi kapcsolata megszilárdult, és igazán életadóvá lett „befelé”, a család életében és „kifelé” a társadalomban is. Közülük többen szívesen működtek közre velem különféle apostoli munkákban.

A Házas Hétvégek mozgalomban való közel húszévi részvételem alatt a házaspároktól mérhetetlen sok szeretetet kaptam, és tőlük rengeteget tanultam. Nemcsak a laikusokkal való közreműködést illetően, de Jézussal való személyes kapcsolatom elmélyítésére vonatkozóan is. Röviden így tudnám összefoglalni a közöttük nyert tapasztalataimat.

Megtanultam, hogy :

  • mi akadályozza és mi segíti elő mély emberi kapcsolatok kiépítését;

  • miért fontos az értelmi, akarati és érzelmi síkon való kommunikálás megkülönböztetése, kifejlesztése és elmélyítése;

  • hogyan lehet felismerni a különbséget az érzések kifejezése és az ítélkezés között; miért fontos e kettőt megkülönböztetni; miért szükséges ezt a különbséget szem előtt tartani a mélyebb kommunikálás terén;

  • mi szükséges ahhoz, hogy igazi dialógus jöjjön lére, folytatódjon és elmélyüljön két ember között; -- hogyan lehet a dialógust elindítani és gyakorolni családokban és kisközösségekben;

  • miben áll az igazi szeretet, bizalom, megbocsátás és az élet sebeinek kölcsönös gyógyítása;

  • hogyan és miben tud a házasság és a papság szentsége együttműködni az Isten Szíve szerinti társadalom felépítésében;

  • hogyan tud egy pap egyenrangú viszonyban dolgozni házaspárokkal az egyház és a világ megújulásán;

  • mi a pap szerepe a házastársak kisközösségében. Lehet, hogy kívülállóknak ez a néhány félmondat elvontnak tűnik. Számomra azonban ezek a meglátások és tapasztalatok világos, gyakorlati lépéseket jelentettek az emberi kapcsolatok kiépítésében és az apostoli munkatársakkal való együttműködésben, s misszionáriusi és apostoli életem irányításában igen nagy segítségemre voltak. A házastársakkal való együttdolgozás megtanított arra, hogy ameny-nyire csak lehetséges, semmit se tegyek egyedül. Mindent munkatársakkal együtt tervezzek, velük egyenrangú viszonyban hozzak döntéseket, és hajtsam végre azokat. A kivitelezésben is világos legyen, hogy apostolkodásunk közösségi munka. Így minden, amit végeztünk sokkal gazdagabbá és termékenyebbé is lett, mert szeretetkapcsolatunk önmagában is tanúságtétel volt a nem keresztények előtt.

c) Nem keresztény házastársak mozgalma

A katolikus házastársak mozgalmából született meg a nem keresztény házaspárok kapcsolatát elmélyítő mozgalom. Ennek elindítása több mint kétévi kemény munkát jelentett. A keresztény házastársaknak szóló anyagot ugyanis át kellett dolgozni a keresztény fogalmakat nem ismerők számára. Ezt a munkát több katolikus házaspárral együtt végeztük. Minden katolikus fogalmat és értéket megpróbáltunk szakkifejezések nélkül megvilágítani. Munka közben döbbentünk rá, hogy az igazi szeretetkapcsolaton keresztül mennyi keresztény értékre rá lehet világítani, hogy szeretetben élő emberekkel mennyire könnyű megkedveltetni ezeket az értékeket, és elfogadtatni minden kényszer és rábeszélés nélkül. Azok közül, akik részt vettek ezeken a házas- hétvégi tapasztalatokon, sokan kérték a keresztséget.

d) Nem keresztény jegyespárok

Mint már előbb is említettem, Japánban sok a kereszténységgel szimpatizáló, főleg a fiatalok között. Iskoláink és egyetemeink révén sok olyan fiatallal kerültünk kapcsolatba, akik nem tartották kielégítőnek a sintó házassági ceremóniákat. Főleg azért, mert távolabbi rokonaikat és barátaikat nem engedték be a szertartás helyére, de azért is, mert a régi ceremóniák előírásai, szavai, gesztusai nem szóltak eléggé a fiatalok szívéhez. A fiatalok óhajait jól ismertük, láttuk, hogy nagy lehetőség nyílik a nem keresztényekkel való kapcsolatra. Az is tudtuk, hogy sok fiatal igen komolyan veszi a házasságra való előkészületet, mert jó és igazán boldog házasságot akar kötni. Ezért több paptársammal és katolikus házaspárral együtt kidolgoztunk egy öthónapos házassági előkészítő programot a következő célkitűzéssel:

  • Az öt hónapig tartó heti másfél órás program a jegyespár kapcsolatának elmélyítését szolgálja.

  • Megismerteti a keresztény házasélet alapvető elveit.

  • Nem a keresztségre való előkészületet célozza, hanem keresztény alapokra épülő házastársi kapcsolat kialakítására törekszik.

  • Felkínálja szakértők és idősebb házaspárok tapasztalatait a közös megbeszéléseken keresztül.

  • A házasságra készülőket segíti rádöbbeni Isten létére, amennyire lehet megismerteti velük Jézus Krisztust és értékrendjét.

  • Mélyebb közösségi kapcsolatot próbál kialakítani, hogy a párok később is segíteni tudják egymást.

  • Az egyes jegyespárokkal előkészítjük és személyessé tesszük az esküvői ceremóniát.

Misszionáriusi életem egyik legmélyebb és legtermékenyebb munkája volt ez a nem keresztény jegyespárokkal való foglalkozás. Éveken keresztül egyfolytában jött egyik csoport a másik után. Minden csoportban volt legalább húsz-huszonkét pár. Néha egyidejűleg két csoportot is kellett vezetni. Az egyes csoportokat két-két tapasztalt házaspárral együtt vezettük.

Meghitt, közvetlen légkör alakult ki a csoportban, mindenki szabadnak érezte magát, mondhatott, amit akart. Ahogy a hetek múltak, egyre jobban megismertük egymást és észrevehetően közelebb kerültünk a keresztény értékrendhez. Gyakran elcsodálkoztam, hogy a fiatalok mennyire becsületesen betartják ígéretüket. Legtöbben mind a húsz alkalommal, mindketten eljöttek. Sokan messzi távolságból, több órai vonatozást vállalva.

A jegyespárok érezték, hogy a program segíti őket egymás megismerésében és közös értékrendjük kialakításában. A házasságra készülést életük egyik legfontosabb időszakának tekintették. Szívük tele volt szeretettel, és becsületesen készültek a komolyan megalapozott házaséletre, ezért igen fogékonyak voltak. Érzékeny szívükbe mélyen belegyökerezett a krisztusi szeretet. Kevesen lettek keresztények, de mindegyikük közelebb került Istenhez, jobban megismerték Krisztust, mélyebb lett szeretetkapcsolatuk. A nem keresztény jegyespárokat házasságra előkészítő program anyagát több évi tapasztalat után könyv formájában is megjelentettem, hogy segíthessem azokat -- sok ilyen jegyespárról szereztem tudomást - - akik nem tudtak eljönni a Tokióban tartott szemináriumokra. Gyulafehérváron magyarra is lefordítottam ezt az anyagot. Ennek alapján tanítottam a kispapokat arra, hogyan lehet segíteni a mélyebb emberi kapcsolatok kiépítését. A kolozsvári egyetemistákkal is végigvettük ezt az anyagot egyik tanév folyamán.

e) Házasság előtt álló fiatalok mozgalma

A katolikus házaspárok kapcsolatát elmélyítő „Házas Hétvégek” mozgalomból született meg a „Choice” (választás) nevű mozgalom a fiatalok kapcsolatainak elmélyítésére. Ez is hétvégi negyvennégy órás összejöveteleken alapszik. A résztvevők -- húsz-harminc fiatal fiú és lány -- először két házaspár, három fiatal és egy katolikus pap tapasztalatait hallgatja meg a különféle emberi kapcsolatokról. A hallottakkal kapcsolatos saját tapasztalataikat a fiatalok ezután kis és nagy csoportokban osztják meg, és irányítást kapnak kapcsolataik elmélyítéséhez. A mozgalom célja nem a fiatalok összeismertetése volt, de több fiatal ezeken az összejöveteleken találta meg élete párját. Az összejöveteleken nem keresztények is részt vettek. Ezeknek nagyobb része kereszténnyé lett.

A fentebbi négy mozgalommal közel húsz évig voltam kapcsolatban. Tudatosan törekedtem arra, hogy mindig képezzek az egyes mozgalmaknak elkötelezett papokat és laikusokat is, akiknek átengedtem a vezetői szerepet. Pár év után nekem már csak a háttérből kellett segítettem őket. Ezek voltak misszionáriusi életem igazán boldog évei.

Krisztusi Élet-Közösség (KÉK)

1976-ban a Szent Ignác-i lelkiséget élő laikusok mozgalmának (KÉK = Krisztusi Élet-Közösség, Japánban CLC = Christian Life Community) vezetői megkértek, hogy legyek egyházi asszisztensük. Az én feladatom a japán kisközösségek egymással és a KÉK világközösséggel való kapcsolatának mélyítése, az egyházzal való jó viszony fenntartása, a közösségek vezetőinek és főleg a személyesen kísért lelkigyakorlatokat adók kiképzése, és a KÉK-kiadványok szerkesztésének irányítása volt.

Több mint húsz évig voltam kapcsolatban ezzel a lelkiségi mozgalommal. Számomra is nagyon gazdagító volt. Mindig otthon éreztem magamat közöttük, mert befogadtak mint egyenrangú idősebb testvérüket. Mély testvéri kapcsolatban voltam az ország vezető közösségével és a saját kisközösségemmel is. Velük együtt sok új apostoli, missziós lehetőséget próbáltunk ki és valósítottunk meg.

Az egyik ilyen kezdeményezés a fiatalok részére szervezett „tapasztalatszerző túra” volt a Fülöp-szigetekre. Nyomortelepek, lepratelepek, szegény falusi közösségek és gazdag egyházközösségek szerepeltek a programban. Beszéltünk idősebbekkel, akik átélték a japán megszállást, és elmondták szomorú élményeiket a japán fiataloknak. Találkoztunk kereskedőkkel, akik beszéltek nekünk a japán kereskedők és vállalatok tevékenységéről a Fülöp-szigeteken. Az itt szerzett élmények nyomán a tizennégy fiatal közül nyolc szerzetesi vagy papi pályát választott.

Hasonló „tapasztalatszerző túrákat” Japánban is szerveztünk. Évente egy-egy vasárnap reggel kis csoportokban meglátogattuk azokat a tokiói városrészeket, ahol nagy mulatozás volt az előző éjszaka, és láttuk, milyen és mennyi szemetet dobnak ki. Egy-egy ilyen napon meglátogattuk a nyomorban élő embereket és a dúsgazdagok üzleteit és lakhelyeit is. Így próbáltuk megtapasztalni azt, amire a japán püspökök felhívták figyelmünket. Ezek a tapasztalatok mind a fiataloknak, mind az idősebbeknek sokat segítettek az evangéliumi értékek felfedezésében és továbbadásában.

Japánban töltött utolsó éveim

Az utolsó hét évben misszionáriusi életem külső körülményei nagyot változtak. Három éven át gondolkoztam, terveztem és imádkoztam, hogy hogyan tudnék közelebb kerülni Japán szegényeihez és kitaszítottjaihoz. Első próbálkozásom alkoholista nők intézetében vállalt lelkivezetői munka volt. Itt főleg a nehéz helyzetben lévő nőkkel foglalkozó AA-vezetők (AA = Anonim Alkoholisták) támasza akartam lenni. Közöttük megtaláltam az alkoholisták szenvedéseivel és őszinte törekvéseivel együttérző Krisztust, és észrevettem, hogy mennyi szeretettel gondoskodik a társadalom peremére szorult nőkről is. Világossá lett előttem, hogy csak azok az alkoholisták tudnak új éltet kezdeni, akik beismerik, hogy saját erejükből nem képesek talpra állni, és szükségük van a „Magasabb Erő „ támogatására. ( A nem keresztény japánok így nevezték a természetfeletti erőt, Istent.) Láttam, hogy mennyire szükséges az alkoholistáknak a kisközösség, ahol megértésre találnak, elbeszélhetik örömeiket, fájdalmaikat és ahol erőt tudnak kapni az újrakezdéshez. Az Anoním Alkoholisták elfogadtak munkatársuknak, de tudatára ébredtem annak, hogy alkoholistákat csak kigyógyult alkoholisták tudnak igazán segíteni.

A szegényekkel és kitaszítottakkal való sorsközösség iránti fiatalkori vágyam továbbra sem hagyott nyugodni. Más lehetőségeket kerestem. Vágyamat megosztottam hasonló gondolkozású jezsuita társaimmal. Egy spanyol és egy amerikai paptársammal nemsokára elhatároztuk, hogy kiköltözünk Tokió legszegényebb negyedébe. Elöljáróink elfogadták tervünket, és hatvanéves koromban új életet kezdtem társaimmal ott, ahol úgy gondoltuk, hogy legközelebb tudunk lenni a társadalom peremére szorultakhoz. Két jezsuita testvérem egyetemi tanárkodása mellett foglalkozott a környék szegényeivel, egyikük a külföldi munkásokat vette gondjaiba, másikuk a környékbeli iskolásokat gyűjtötte össze és segítette tanulmányi előmenetelükben. Én a KÉK mozgalom irányításával párhuzamosan, fogyatékos gyerekek szüleivel és a gyűjtőfogház rabjaival foglalkoztam. Ezek voltak Japánban töltött utolsó éveim legszebb emlékei.

Egy nem keresztény szülő számára igen nagy tragédia, ha fogyatékos gyermeke születik. Japán a „szégyen-kultúra” országa. A legtöbb szülő megbélyegzőnek, szégyennek tekinti a fogyatékos gyereket. Rokonaik is mind azzal vádolják őket, hogy valami rosszat követtek el, és annak büntetéseként született ilyen gyerekük. Egyik fő törekvésem az volt, hogy meggyőzzem ezeket a szülőket arról, hogy nem minden szenvedés büntetés, Jézus Krisztus szenvedése sem volt az. Próbáltam velük együtt felfedezni a fogyatékos gyerek értékét a család és a társadalom számára. Minden évben sikerült összehozni a különösen is érdeklődő szülőkből egy kisközösséget. Ezekkel eljutottunk addig, hogy értéket és értelmet találtak abban, hogy értelmi fogyatékos gyereket nevelnek. Sikerült felfedezniük, hogy ez mennyire fontos testvéreik, rokonaik és az egész társadalom számára. A gyakori közös megosztások közben igen sokat tanultam tőlük a szenvedés értelméről. Sokan a szülők és nevelők közül közelebb kerültek a kereszténységhez is. Néhány keresztelésre is sor került körükből.

Sok szép élményre tettem szert a gyűjtőfogház rabjai között is. Itt is kisközösségeket hoztam össze, akik ebédszünetüket áldozták fel hat-hat hónapon keresztül minden második héten azért, hogy értelmet találjanak a rácsok mögötti életben. A képzés végén sokan mondták: „Itt találtam meg az igazi szabadság értelmét.” „Tudom, miért vagyok itt, más életet fogok kezdeni.” A rabokkal személyesen is sokat beszélgettem. Igazán őszinték voltak, már nem volt semmi titkolnivalójuk, még egymás előtt sem. őszinteségük, nyíltságuk közelebb hozta őket Istenhez.

                                   Image

 
További írásaink

   5 éves a SZGYM

        AKTUÁLIS

MISSZIÓS
    RÓZSAFÜZÉR

 
 
HITTERJESZTÉS MŰVE
SZENT PÉTER APOSTOL MŰVE
SZENT GYERMEKSÉG MŰVE
MISSZIÓS UNIÓ
Célja, hogy támogassa a világméretů evangelizációt, és az egyetemes missziós lelkület terjedését.

Célja, hogy erősödjön és növekedjen a missziós- és bennszülött papság képzésének lelki és anyagi támogatása.
A gyermekeket és kamaszokat hívja a misszió kalandjába, hogy felébressze bennük a missziós lelkületet, támogassa a keresztény szolidaritás iránti nyitottságukat.
Célja, hogy a papok és szerzetesek között a missziós lelkület elmélyítésével növekedjen a hivatások száma.
 
   
   
     
H-1223 Budapest, Jókai Mór u. 14. Tel/Fax: (+36 1) 226 4610 • E-mail: pmmmisszio@gmail.com
honlapkészítés