Pápai Missziós muvek
PÁPAI MISSZIÓS MŰVEK

PONTIFICIE OPERE MISSIONARIE
PONTIFICAL MISSION SOCIETIES
Pápai logó
 
 
 
 
Misszió
Vatikáni dokumentumok
A Pápai Missziós Művek
Hírek, cikkek, archivum
Média
Támogatások

Amint engem küldött
az Atya,

úgy küldelek én is
    titeket (Jn 20,21)

MISSZIÓ
     ÚJ EVANGELIZÁCIÓ

II. János Pál pápa


az egyetemes
    misszió pápája

Kezdőlap arrow Misszió arrow Mindenki misszionárius arrow Teréz anya nyomában egy magyar ifjú
Teréz anya nyomában egy magyar ifjú

Teréz Anya nyomábanMég nem tudott imádkozni, amikor lelki válságában betért egy templomba, s mint a szomjazó, ha víz után kívánkozik, papot keresett. Egy idős asszony sietett a segítségére. Azóta - Havas Géza atyán keresztül, aki 24 esztendős korában megkeresztelte -, rátalált Valakire, akire rábízta az Életét. A Teréz anyáról szóló film hatására nekivágott a világnak. Hamarosan a legszegényebbek között találta magát: lehajolt hozzájuk és etette, itatta a haldoklókat, az éhezőket, vagy épp a nyomorékokat. Fodor Krisztián magyar misszionárius még csak 44 esztendős, a szeretet gyakorlásában azonban már előttünk jár az úton…

   - Különböző fényképek jelzik, merrefelé járt a világban. De honnan indult?

    - Szegeden születtem. 1988-ban kalandvágyból disszidáltam Amerikába, s 1992-ben látogattam először haza. Ott New Yorkba érkeztem, majd egy hónap múlva Kaliforniába utaztam. Egy magyar házaspár fogadott be otthonukba, náluk laktam Santa Monicában. Rendszeresen jártam egy evangélikus templomba, s körülbelül egy év kellett ahhoz, hogy megismerjenek az egyháztagok. Amikor elárultam a lelkésznek, hogy római katolikus vagyok és szeretnék vállalni valamilyen munkát, azt válaszolta: - Nem érdekes, milyen vallású vagy, hisz ugyanazt az Istent szeretjük. Ő adott nekem munkát s megígértem neki, hogy minden vasárnap elmegyek istentiszteletre. Ugyanakkor vasárnap esténként részt vettem a katolikus szentmisén is. Nem léptem át az evangélikus egyházba, noha hívtak a gyülekezetbe.

    Ha itthon vagyok, rendszeresen járok az egerszalóki és a nagymarosi találkozókra. Ha meglát Kerényi Lajos atya, mindig megkérdezi: - Világjáró, most merre jártál?

    Kecskeméten a piarista húsvéti lelkigyakorlaton ért a váratlan esemény. Teréz anyáról mutattak be egy angol dokumentumfilmet a diákebédlőben, a BBC forgatásában. A film nagy hatást gyakorolt a nézőkre, sokan sírtak a megrázó képek láttán. Nekem is könny szökött a szemembe. Este lefekvéskor is foglalkoztam a látottakkal, majd éjjel amikor fölkeltem „belső hang” szólt hozzám: - Láttad-e a filmet? Válaszom után a „Hang” így folytatta: - Eddig én segítettem neked, most rajtad a sor!

    Én pedig a következőképp fejtettem meg a hívás értelmét: a rejtélyes hang megadta nekem a lehetőséget, hogy megnézzem ezt a filmet, majd gondolkozzam el, milyen hasonló munkát végezhetnék én is másokért? Nagyon érdekesnek találtam ezt a „hívást”.

    - Hívő volt előtte?

    - Nem. Én csak felnőtt koromban, 24 esztendősen, 1983-ban keresztelkedtem meg Új-Szegeden. Havas Géza atya keresztelt meg, Dr. Kiss Imre pedig a bérma-keresztapám.

   - Hogy talált rá felnőtt korában a keresztény útra?


    - Sok lelki problémám volt, amikor Új-Szegeden bementem egy templomba: se keresztet nem vetettem, nem is imádkoztam, sőt le sem térdeltem, ateista voltam. Odamentem egy imádkozó asszonyhoz és faragatlan hangon megszólítottam: - Néni, van itt valamilyen pap a közelben, akivel beszélhetnék? Erre azt válaszolta: - Ajánlok magának egy jólelkű papot, akihez szépen bekopogtat és elbeszélgethet vele, talán hasznos, jó dolgokat mond magának. Havas Géza atyához irányított. Elmentem hozzá és két órát beszélgettem vele. Választ kaptam néhány problémámra, holott én valójában pszichiátert kerestem, akinek elmondhatom a bánatomat.

   - Milyen bánat nyomta a lelkét?

   - Kiábrándultnak éreztem magam, elegem volt mindenből. Arra vágytam, hogy beszélgethessek valakivel. Géza atya azt mondta, ő tud valakit, akire rábízhatom az életemet. Neki elmondhatok mindent és meglátom, Ő megsegít engem. Kíváncsian kérdeztem: ki ez az illető? Mire ő azt mondta csendesen: az Úr Jézus Krisztus.

    Belülről csöndben formált ez a beszélgetés, éjjel elgondolkoztam mindazon, amit hallottam, s egy hónap múlva már észrevettem magamon a változást: nem volt hiábavaló a beszélgetés: jártam templomba, lelkigyakorlatra, imádkoztam. Előtte nem ismertem se a Miatyánkot, sem az Üdvözlégyet. Kiss Imre atya vezetett egy közösséget Új-Szegeden, ahová meghívtak az ifjúsági találkozókra. Ez 1982-ben történt. Hat hónap múlva már intenzíven bekapcsolódtam az egyházi életbe: rendszeresen jártam szentmisékre, imádkoztam, gyóntam.

   - Könnyen elfogadta a változást, vagy fokozatosan engedte be életébe Jézust?

   - Eleinte nekem is szokatlan volt minden. De a rendszertelen életem rendeződött. Talán meglátták bennem, észrevették rajtam a változást. Egy év múlva, 1983-ban keresztelt meg Havas Géza atya, egy időben történt a bérmálásommal. Büszke vagyok rá, hogy eljutottam ide.

    - Havas Géza atyát ajánlotta a templomban imádkozó hölgy?

    - Igen. Rózsi nénit áldja meg a Jóisten, mert a keresztény utat, melyre terelődtem, nem bántam meg. Néha persze a Sátán megkísért, engedélyt kap és belopódzik a szívembe, de ha nem jó úton járok, hamar megbánom, meggyónom bűneimet, s imádkozom azért, hogy továbbra is jó keresztény lehessek.

  gyerekek  - Mikor látta ezt a meghatározó filmet?

    - 1997-ben.

    - Már bőven túljutott a megkeresztelkedésen?

    - Így van. Ám a Teréz anyáról szóló film nagy hatást gyakorolt rám, a belső énemre. Azt mondtam magamnak: - Beszélgettél az atyával, mármint a menynyei Atyával, most pedig szeretnék segíteni másokon. A szobában félhangosan imádkoztam és kértem az Urat: adjon nekem lehetőséget, hogy ezt a küldetést elvégezhessem! Először arra gondoltam, legyen miből kiutaznom.

    A tavaszi nagymarosi találkozón kitettem egy kis cédulát és ráírtam: Gyűjtés az indiai misszióra. Körülbelül tízezer forint gyűlt össze, ugyanennyit kaptam a családban is, így már húsz-huszonkétezer forint volt a zsebemben. Az utazás azonban nyugtalanná tett, s elhatároztam, ha kell, kipótolom a saját pénzemből. Ez megtörtént. Közben megszereztem a calcuttai indiai Anyarendház címét, és írtam egy bemutatkozó levelet.

   - Mindezt a film hatására tette?

   - Igen. Rendkívül hatott rám Teréz anya jósága. Calcutta utcáin az éhező emberek: gyermekek, felnőttek, csontvázak látványa. Volt, aki saját piszkában feküdt. S akkor Teréz anya fölkelt, odahajolt, és felsegítette őket. Bevitte a kórterembe és emberi körülményeket biztosított számukra. Ez a szeretet megrázott. Azt éreztem, nekem is ez a feladatom, segítenem kell az embereken. Ez a küldetésem. Kértem az Úristent, segítsen, legyen erőm az utazáshoz. Megvettem a repülőjegyet, miközben visszajött a válasz: fogadnak. Először Indiába repültem, Új-Delhibe, majd vonattal Nyugat-Bengáliába, Calcuttába utaztam.

   - Hány évesen vállalkozott erre az útra?

   - Öt évvel ezelőtt, 1998-ban 39 évesen tettem meg az első utamat. Megmondom őszintén, amikor megérkeztem Indiába, szörnyen éreztem magam. Más világba csöppentem, rengeteg ember, nyüzsgés-forgás, mindenki ismeretlen. Más kultúra, más vallás…

    - Rögtön megijedt és arra gondolt, máris visszafordul?!

    - Körülbelül így történt. Egyhetes fesztivál kellős közepébe csöppentem, ahol megkérdeztem egy hindut, aki jól beszélt angolul: hány Istent imádnak az indiaiak? Mire ő azt válaszolta, nekik 150 istenük van. No, gondoltam, én maradok Jézus Krisztusnál. Megérkezésem után, trópusi meleg fogadott, rögtön elmentem az Anyaházba, ahol jelentkeztem. Rajtam kívül sok önkéntes jelentkező várta hasonló sorsát. Szállást nem kaptam, így egy olcsó motelban laktam. Másnap reggel hat órakor - a Teréz testvérek Anyaközpontjában, tartottak egy angol nyelvű szentmisét. A részvétel után közösen megreggeliztünk, kalács-szerű kenyeret, tejes-teát és banánt kaptunk. Majd reggeli után a főnővér elmondta, kétféle hely közül választhatunk Calcuttában. Az egyik kórházban a haldoklókat ápolják, a másikban a nyomorék betegek fekszenek. Mindkét helyre elmentem és ottmaradtam egy hónapig.

   - Magyarként egyedül végzett-e misz-sziós munkát?

   - Segítő egyedül voltam. De nagyon örültem, mert találkoztam két magyarul beszélő szerzetesnővel. Ha jól emlékszem, Elisabeth-nek és Margareth-nek hívták őket.

   - Mit tapasztalt a kórházban?

   - Megérkezésemkor rögtön megrázott a látvány. Valami ilyesmit gondoltam: - No, ez nem neked való! Megnézed, aztán már itt sem vagy!

    Húsz-huszonketten aludtak egy kórházban, általában vaságyakon, és bőr matracokon feküdtek. Az egyikük krákogott, a másik kiabált, a harmadik vécézett, a negyedik hányt: visszataszított a látvány, s a bűz persze rögtön megcsapta az orromat. Ilyen körülmények között öntött el valami megmagyarázhatatlan melegség, mintha hallottam volna megint a „Hangot”, mely megkérdezte: - Tőlem undorodsz? Elgondolkodtam a kérdésen, és mégis úgy döntöttem: maradok. Az első nap ismerkedtünk a körülményekkel, a második nap már dolgoztunk. A biztonság kedvéért gumikesztyűt is vittem magammal. Emlékszem, kezdetben úgy segítettem a rászorulóknak, hogy elfordultam tőlük. Még levegőt sem vettem.

   - Milyen feladatot végzett Indiában?

   - Általában tisztába tettem a betegeket. A székletük sárgaborsó főzelék-szerű volt, némelyikükében féreg is mozgott. Ezeket a rászorulókat tettem tisztába, etettem, itattam, fürdettem őket, ki mit kért. S hogy miért vállalkoztam erre a misszióra? Mert nem felejtettem el, amit az Úr tett velem, amikor disszidáltam Amerikába. Milyen jók voltak hozzám az emberek. Segítettek. Egy idős néni befogadott a lakásába egy hónapra. Jézus mondja: amilyen mércével mértek, olyan mércével mérnek titeket is. Amit adunk, azt vissza is kapjuk. Régen nagyon szerettem kapni, de most már jobban szeretek adni, mint kapni. Az indiai misszió befejeztével hazajöttem Magyarországra, majd megint Amerika következett. A következő állomásom Dél-Afrika volt.

   - Pénzt gyűjtött Amerikában?

   - Igen. Ott egy magyar házaspárhoz kerültem Kaliforniába, Santa Monicába. Valaki ajánlotta őket. Azzal fogadtak, fizetést nem tudnak adni, de amit megbeszélünk, azt a feladatot végezzem el. Így vállalták a repülőjegyem költségét. Kilenc esztendeig laktam náluk. Ebből öt évig nem jöhettem haza, mert disszidáltam. Csak 1992-ben tértem haza először.

    Dél-Afrikában kétszer megtámadtak, majdnem megöltek. Johannesburgban szintén elmentem a Georges street-re, a „György” utcán van a Szeretet Misszionárius Ház, ahol jelentkeztem. Egy beteg nyitott ajtót. Dél-Afrikában AIDS-esekkel foglalkoztam, kettő meghalt a kezem között. Hasonló munkát végeztem, mint eddig. Ott is egy hónapot töltöttem. Majd következtek a Fülöp-szigetek, Manila. Ezt követően Madagaszkárba mentem. Hazajövetelem után Párizsba utaztam, ahol kipihentem magam. Majd következett Kelet-Afrika, Tanzánia. Ott is hasonló missziós munkát végeztem.

 Mothet Teresa   Haitiről kicsit bővebben szólok. Itt találkoztam a legmegdöbbentőbb nyomorral, mégis nagyon jól éreztem magam. Haitiben törzsek élnek, haiti nyelven beszélnek és a Szeretet Misszionáriusai Háza a város szélén található. Mikor megérkeztem Haitibe, már a repülőtéren kolduló gyermekek fogadtak. Zötykölődő fapados buszon jutottam el a rendházhoz, mely úgy nézett ki, mint egy lebombázott terület. Sehol egy aszfaltozott út, minden csupa por, szemét, turkáló emberek. A patakban fürödtek a disznók, mellette pici gyermek mosta a kezét. Szörnyű látvány volt. A kórházban betegeket láttam el, hatalmas nyílt sebeket kötöztem. Ilyen jellegű munkát még sosem végeztem, hisz ezeket általában orvosok végzik. Mindig megkérdeztem a „testvért”, mi a feladatom? Egy haiti hölgy egyik melle például megdagadt, mert megcsípte a malária. Ahogy kezeltem, kiabált. Hiába simogattam az arcát, mondván, tudom, hogy fáj, nem használt semmit. Bejódoztam, bekentem krémmel, majd bekötöztem. A másiknak mély, húsba vájó, nyílt sebét gondoztam, ám ahogy leszedtem az előző kötést, megcsapott a bűz.

    A rendtársak között nagyon jól éreztem magam. A házfőnök olasz misszionárius pap volt, Father Robertonak hívták. Nagyon megszerettük egymást. Ott is egy hónapot dolgoztam.

    - Időben tudja-e, mennyi missziós munkát végzett?

    - Ilyen felmérést nem végeztem. De általában mindenütt egy hónapot töltök. A segítő szerzetesrendek általában azt mondják: rövid időre jöhetsz! Ők ugyanazt a munkát végzik, mint a segítők, de hogy valaki véglegesen társuljon hozzájuk, azt nem akarják. Ezért töltök mindenütt általában - egy hónapos - rövid időt.

    - Krisztián, amikor nem végez missziós munkát, mivel foglalkozik, miből él?

    - Amerikában - munkavállalási engedéllyel - lakásokat takarítottam, általában egyedül élő idős asszonyoknál. Kezdetben hatdolláros órabért kerestem, majd ez később felemelkedett nyolc dollárra. Hetente általában egyszer-kétszer takarítottam egy helyen, s hazahoztam körülbelül hat-hétszáz dollárt, melyből itthon szerényen megéltem.

    Nagyon szolidan élek, megnézem, mire adok ki pénzt. Általában itthon autóstoppal közlekedem tavasztól őszig. Rendszeresen járok lelkigyakorlatra, sokat ministrálok, s nagyon büszke vagyok, - legutóbbi missziós utamról, Új-Zélandból néhány hónapja tértem haza, ott is szegényeknek osztogattam reggelit és vacsorát -, hogy az új-zélandi hercegprímás bíboros úrral együtt ebédeltem, melyről felvétel is készült. A plébánián aludtam. Időnként a saját pénzemből is vettem kenyeret, narancsot, apró süteményeket, ezeket zacskóba tettem és osztogattam a szegényeknek. De ott ismerkedtem meg egy dominikánus szerzetes hölggyel, akinek rendbe tettem a kertjét. Az otthonától nem messze található a Teréz anya nővérei Ház, ahol lekaszáltam a hatalmas kertet. Nemcsak én keresem a feladatot, a feladat is megtalál.

    - Ezek után belépett a Teréz anya rendbe?

    - Sajnos nem. Még nem köteleztem el magam. Nagy elhívást kell éreznie annak, aki ezt a feladatot élete végéig végzi. Még nem készültem fel rá teljesen. De biztosan tudom: az életemet mindenképp az Úristennek szeretném ajándékozni. Szeretnék valamelyik rend kötelékébe tartozni. A ferencesekkel nagyon szimpatizálok. Pasaréten - időnként ott szállok meg -, sok szeretetet, jóságot, segítőkészséget kaptam. Amit ők adtak, szeretném viszonozni. De még gondolkodom: vagy a ferencesek, talán a verbiták, vagy a szaléziak közül választok. Az életem célja: Krisztus szolgálata. Vágyom egy szerzetes közösségbe, ahol Őt szolgálhatom teljes lélekkel, a közösség által. Azt a jóságot, melyet velem tett az Úr, csak így hálálhatom meg.

Frigyesy Ágnes

Forrás: kesz.hu

 
További írásaink

   5 éves a SZGYM

        AKTUÁLIS

MISSZIÓS
    RÓZSAFÜZÉR

 
 
HITTERJESZTÉS MŰVE
SZENT PÉTER APOSTOL MŰVE
SZENT GYERMEKSÉG MŰVE
MISSZIÓS UNIÓ
Célja, hogy támogassa a világméretů evangelizációt, és az egyetemes missziós lelkület terjedését.

Célja, hogy erősödjön és növekedjen a missziós- és bennszülött papság képzésének lelki és anyagi támogatása.
A gyermekeket és kamaszokat hívja a misszió kalandjába, hogy felébressze bennük a missziós lelkületet, támogassa a keresztény szolidaritás iránti nyitottságukat.
Célja, hogy a papok és szerzetesek között a missziós lelkület elmélyítésével növekedjen a hivatások száma.
 
   
   
     
H-1223 Budapest, Jókai Mór u. 14. Tel/Fax: (+36 1) 226 4610 • E-mail: pmmmisszio@gmail.com
honlapkészítés