Pápai Missziós muvek
PÁPAI MISSZIÓS MŰVEK

PONTIFICIE OPERE MISSIONARIE
PONTIFICAL MISSION SOCIETIES
Pápai logó
 
 
 
 
Misszió
Vatikáni dokumentumok
A Pápai Missziós Művek
Hírek, cikkek, archivum
Média
Támogatások

Amint engem küldött
az Atya,

úgy küldelek én is
    titeket (Jn 20,21)

MISSZIÓ
     ÚJ EVANGELIZÁCIÓ

II. János Pál pápa


az egyetemes
    misszió pápája

Kezdőlap arrow Misszió arrow Mi a misszió? arrow Az igehirdetésről
Az igehirdetésről

Image

"Szeretném bemutatni az igehirdetés állandóságát és káprázatos sokszínűségét."

Czakó István pápai prelátus, apát, kanonok, főesperes, nyugalmazott plébános gonodolatait olvashatjuk, amelyben az egyház missziós küldetésének a történelemben betöltött szerepét nagyon érdekes aspektusból mutatja be.




Krisztus eltávozott a földről, ezzel kiszállt a művéből, de hogy műve fennmaradjon, rábízta azt az Egyházára ezekkel a szavakkal: „Menjetek el, s tegyetek tanítványommá minden nemzetet. Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Tanítsátok őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. És íme, én veletek vagyok a világ végéig!” Ezekkel a szavakkal Jézus megparancsolta, hogy Egyháza folytassa az ő művét: hirdesse az evangéliumot, és szentelje meg az embereket.

Ma arról szeretnék szólni, hogy hogyan hirdette az Egyház Isten üzenetét, hogyan hirdette az evangéliumot Krisztus mennybemenetele óta napjainkig, vagyis majdnem kétezer éven keresztül. Szeretném bemutatni az igehirdetés állandóságát és káprázatos sokszínűségét. Mindkettő a Szentlélek jelenlétének bizonyítéka. Egyrészt: hogy a Lélek nem változik, ugyanazt hirdeti az Egyház, amit Krisztus hirdetett, másrészt: mindig a helyzetnek megfelelően hirdeti az igét, hogy a jóakaratú emberek el tudják fogadni.

Jézus Krisztus mennybemenetele után az apostolok rögtön elkezdték az igehirdetést. Miről beszéltek? Jézus megváltó haláláról, feltámadásáról, és hogy a hallgatók keresztelkedjenek meg. Az ószövetségi templom még állt, a vallásos emberek ott jöttek össze, tehát ott beszéltek. A zsidók vezetői tudtak Jézus feltámadásáról, nem is mondták, hogy Jézus nem támadt fel, hanem azt mondták az apostoloknak: Ne beszéljetek nekünk arról az emberről! – Az apostolok pedig azt válaszolták: Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek. – És beszéltek tovább, noha megbüntették őket, mert beszéltek.

Az Egyház kétezer éves történelme során többször találkozott azzal a jelenséggel, hogy a világi hatalom nem nézi jó szemmel az evangélium hirdetését, sőt sokszor bünteti az ige hirdetőit. Nálunk is így volt a rendszerváltozás előtt: az állam szigorúan felügyelte az ifjúság számára való igehirdetést. Megszabták a hittanórák, az ifjúsági hitoktatás helyét, idejét, és szigorúan büntették, aki illegálisan, vagyis törvénytelenül oktatta az ifjúságot. A papok azonban sokszor nem törődtek az állami rendeletekkel: oktatták az ifjúságot, ahogy tudták. Ezért nagyon sok papot börtönbe zártak. És mikor a pap letöltötte a börtönbüntetését, kiszabadult a börtönből, ott folytatta, ahol abbahagyta: oktatott tovább és ment vissza a börtönbe. „Mert inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek.” Tudja ezt a magyar társadalom?

Térjünk vissza az időben. Jeruzsálemben a küzdelem erősödött: nyílt keresztényüldözés kezdődött. A keresztények elmenekültek Jeruzsálemből. És ezzel az igehirdetés egy új fázisa kezdődött. A Jeruzsálemből elmenekült keresztények mindenütt hirdették Jézust. A csodát, hogy Isten emberként megjelent közöttünk, megölték, de feltámadt. Jézus miatt üldözték őket és ők Jézust hirdették. Nem tudtak mást tenni, mert szívük telve volt Jézussal. A szív mélyéből szól a száj – ahogyan Jézus mondta. Beszéltek Jézusról a házaknál, ahol befogadták őket, a piacon, az utcán, a munkahelyeken. Mindenhol Jézusról beszéltek.

Nagyon rövid idő alatt egész tartományok keresztények lettek. Akkor az igehirdetésnek egy új formája jelent meg: a vándorprédikátor. Sokan abbahagyták régi foglalkozásukat és egész életüket az igehirdetésnek szentelték. Járták a falvakat, városokat, és hirdették az igét. Olyanoknak, akik már hittek Jézusban. Fizetést az igehirdetésért nem kaptak, kötött munkaidejük, munkahelyük nem volt. Tanúságot tettek. Szent Pál fogalmazza meg ezt a lelkiséget a rómaiakhoz írt levelében: kölcsönösen épültek egymás hitén. És mindenki nagyon örült.

A népvándorlás alatt a hittérítés lelassult. A folytonos zűrzavarban nem lehetett hirdetni az igét.

Mikor azonban a népvándorlás hullámai csillapodtak, az ezres évek táján újra nagy lendülettel folyt az evangélium hirdetése. Főleg szerzetesek buzgólkodtak. Olyan nézet alakult ki Európában, hogy Krisztus adott az emberiségnek ezer évet, de másik ezret nem ad, vége lesz a világnak, jön az ítélő Krisztus. Mindenki igyekezett érdemeket szerezni az ítélet napjára. A legegyszerűbb a hittérítés volt. A régi Római Birodalom területéről minden irányban megindultak a hittérítők. Akkor lettek keresztények a flamandok, a poroszok, a lengyelek, a litvánok, a csehek, a magyarok. Szent Gellért is ennek az eszmének jegyében jött hozzánk.

A hithirdetés újabb nagy hulláma a nagy felfedezések korában történt. Mikor az európai népek felfedezték Amerikát, felfedezték a maguk számára KeletÁzsiát, a Csendes Óceán szigetvilágát, ezeken az újonnan felfedezett területeken, megindult a hithirdetés. Főleg szerzetesek voltak a hithirdetők. Nekik köszönhetjük, hogy pl. Dél-Amerika legnagyobb részt katolikus. Tudjuk mi azt, hogy a legtöbb katolikus ember Amerikában él? Hogy a Fülöp szigetek lakossága katolikus? Mikor II. János-Pál pápa Manilában misézett, a misén négy millió katolikus ember vett részt. Ilyet Európában nem látni. A hithirdetőkkel gyakran megjelent a világi hatalom is. És a katolikus világi hatalom nem öldökölte az őslakosságot. Ennek a következménye, hogy a spanyol és portugál gyarmatosítás területén az ősi indián lakosság megmaradt, míg a protestáns vidékeken, pl. Észak Amerikában, legnagyobb részt eltűnt. Észak-Amerikában ugyanis az indiánokat és a bölényeket lelövöldözték.

A hittérítés lendülete azonban a 19. század végére alább hagyott. Egy nép sem lépett be az Egyházba a 19. században. Rómában gondolkodni kezdtek ezen, és azt állapították meg, hogy a kereszténység összeforrott az európaisággal. Aki keresztény akart lenni, annak európaivá kellett lennie. A múlt században fogalmazták újra a hithirdetés alapelvét: más a kereszténység és más az európaiság. Meg kell hirdetni a kereszténységet a nem keresztény népek számára, és rájuk kel bízni, hogy Isten iránti odaadásukat, hódolatukat, hogyan fejezik ki.

Erre új lendületet vett a hitterjesztés. Új népek léptek be az Egyházba. Tudjuk mi azt, hogy pl. a dél-koreai katolikus Egyháznak több híve van, mint a magyar Egyháznak? És hogy az utolsó 25 évben Afrikában 150 millióval gyarapodott a katolikus Egyház híveinek tábora? És ennek az Egyháznak bennszülött papjai vannak. Bőven van papi hivatás. Olyan bőven, hogy néger papok jönnek hitet hirdetni Európába nem nagy dicsőségére a hajdan volt európai keresztény Egyháznak.

Ilyen változatos és mégis állandó a hithirdetés nagy műve. Hithirdetés nem egyéni akció, annak megszerzésére és irányára egy központi hivatalt létesített a Szentszék. Ez a Hitterjesztés Kongregációja. Olyan, mint egy nagy minisztérium. Az Egyház ugyanis iskolákat, kórházakat létesít olyan helyen, ahol az evangéliumot hirdetni kívánja. A kultúra terjesztésével és jótettek gyakorlásával kívánja előkészíteni a társadalom lelkét az evangélium befogadására. Ezek tevékenységének fenntartására, tevékenységük összehangolására a van a hivatal.

A sor végén pedig itt vagyunk mi, akik ugyancsak Krisztus Egyházának tagjai vagyunk. A mi Urunk rendelkezése nekünk is szól: Tegyetek tanítványommá minden népet. Tudatában vagyunk-e mi, hogy Krisztus nekünk is szól? Égünk-e attól a vágytól, hogy akivel találkozunk, Krisztus tanítványává tegyük? Onnan kezdve, hogy minden szülő gyermekeinek legelső hitoktatója.

Az ateista vallja hitetlenségét: Én nem hiszek Istenben. – Nem tudom, miért ez az első mondani valója, ha találkozik velem? Talán a lelke nyugtalansága készteti erre a negatív hitvallásra? Vagy szeretné, ha meggyőzném, nincs igaza? Vagy csak a lelki nyugtalanság mondatja ezt vele? Mi azonban tudjuk, kinek hittünk és biztosak vagyunk. Ne rejtsük el hitünket. Kötelez Krisztus parancsa.


Czakó István



Forrás: Mindszenti Plébánia, Miskolc


 
További írásaink

   5 éves a SZGYM

        AKTUÁLIS

MISSZIÓS
    RÓZSAFÜZÉR

 
 
HITTERJESZTÉS MŰVE
SZENT PÉTER APOSTOL MŰVE
SZENT GYERMEKSÉG MŰVE
MISSZIÓS UNIÓ
Célja, hogy támogassa a világméretů evangelizációt, és az egyetemes missziós lelkület terjedését.

Célja, hogy erősödjön és növekedjen a missziós- és bennszülött papság képzésének lelki és anyagi támogatása.
A gyermekeket és kamaszokat hívja a misszió kalandjába, hogy felébressze bennük a missziós lelkületet, támogassa a keresztény szolidaritás iránti nyitottságukat.
Célja, hogy a papok és szerzetesek között a missziós lelkület elmélyítésével növekedjen a hivatások száma.
 
   
   
     
H-1223 Budapest, Jókai Mór u. 14. Tel/Fax: (+36 1) 226 4610 • E-mail: pmmmisszio@gmail.com
honlapkészítés