Pápai Missziós muvek
PÁPAI MISSZIÓS MŰVEK

PONTIFICIE OPERE MISSIONARIE
PONTIFICAL MISSION SOCIETIES
Pápai logó
 
 
 
 
Misszió
Vatikáni dokumentumok
A Pápai Missziós Művek
Hírek, cikkek, archivum
Média
Támogatások

Amint engem küldött
az Atya,

úgy küldelek én is
    titeket (Jn 20,21)

MISSZIÓ
     ÚJ EVANGELIZÁCIÓ

II. János Pál pápa


az egyetemes
    misszió pápája

Kezdőlap arrow Misszió arrow Mi a misszió? arrow Misszió egy plébánia életében 1.
Misszió egy plébánia életében 1.

Image

Tomka Ferenc atya plébániai misszióról írt cikkének első részét olvashatják az alábbiakban.





Napjaink katolikus egyházában, s azon belül Európa egyes nagyvárosaiban (és Magyarországon és Budapesten is), újra központi helyre kerül a „misszió” kérdése. Néhány egyházmegye főpásztora minden plébániáját meghívta, hogy gondolja át missziós küldetését, s készítsen konkrét cselekvési tervet a helyi misszió érdekében. Mit jelent az új evangelizáció, amelyre a világegyház püspökei és szentatyánk is folyamatosan hívják Isten népét? Mit jelent a misszió?


A misszió – alapvető küldetés

Az egyháznak, - a plébániának és az egyes kereszténynek - vannak létükből fakadó tulajdonságai. Összefoglalóan ezeket négy görög szóval szoktál jelölni: koinonia (közösség-építés), martyria (hirdetés-tanúságtétel-evangelizáció), liturgia (hitünk titkainak ünneplése), diakónia (szolgálat-karitász).

E „tulajdonságok” annyira a keresztény- és egyházi lét lényegéhez tartoznak, hogy ha ezek a nem működnek, akkor a keresztény, illetve a helyi egyházi közösség is – a Jelenések könyvének kifejezésével - félig vagy egészen holt (vö. Jel 3,2; AA 2).

Fordítva is igaz! Amikor egy plébánián élni kezd, akár csak az egyház egyik, lényegi tulajdonsága, pl. a karitász (nemcsak egy kicsi csoportban, hanem az egész helyi egyház életében), új vérkeringés indul el a közösségben. Láttunk példákat erre, amikor az erdélyi egyházközségek szükségét látva, vagy a kárpátaljai árvíz esetén egy-egy plébánián fellendült a karitász munka, és ezáltal felpezsdült az egész plébániai élet.

Vonatkozik ez a missziós-evangelizációs küldetésre is. Ha egy plébánián nincs jelen a misszió lelkülete – ha a hívő közösség egészében és annak egyes tagjaiban nem égő a vágy, hogy „a föld sója, a világ világossága legyenek”, hogy hitüket átadják másoknak - , a plébánia olyan, mint ha fél szíve vagy egyik veséje nem működne. Márpedig, részben a hagyományos (és évszázadokon át működésképes) „népegyházi” gondolkodás maradványaként, részben a kommunista diktatúra örökségeként sok magyarországi plébánián nincs jelen, vagy alig van jelen a tudat: hogy a plébánia illetve minden keresztény lényegi küldetéséhez tartozik, hogy ne csak fenntartsa magát, hanem másokat is elvezessen a hitre, az egyházba.

A zsinat óta az egyház, és szentatyáink, illetve püspöki szinódusaink folyamatosan a lelkipásztorkodás átalakításáról, „új evangelizációról”, lelkipásztori „paradigmaváltásról” beszélnek: e meghívás összefügg a missziós lelkülettel, annak megújulásával is. Társadalmi környezetünk alapjaiban megváltozott; és durván a zsinat óta megváltozott az Egyházról, és a lelkipásztorkodásunkról való felfogásunk is. De – miközben világszerte sokfelé láthatóak az egyház megújulásának jelei és ennek gyümölcsei – hazai plébániáink nem kis része úgy él, és úgy próbál lelkipásztorkodni, mint 60 évvel ezelőtt. És ezért sokan nem tűnnek környezetükben „sónak”, „világosságnak”. Ez is jelzi – amire a legfontosabb pápai-vatikáni dokumentumok mind hívnak, hogy (a lelkipásztorkodás megújulásának lényegi részeként) meg kell újítanunk a misszióról s ennek útjairól való gondolkodásunkat (Vö. EN 3).


Újdonságok a misszió fogalmában

A misszió-evangelizáció fogalma századokon át úgy élt sokak tudatában, mint ami a papok, a szerzetesek feladata. A misszió fogalmának hallatán sokan csupán egyes szerzeteseknek a 3. világban végzett hittérítő munkájára gondoltak. A misszió jelentése az utóbbi 50 év alatt lényegileg megváltozott, sok ok miatt:

a) Mert megváltozott világunk: Ha korábban, egy valamiképp keresztény Európáról, társadalomról beszélhettünk, ma meg kell állapítanunk – amit egyházunk vezetői többszörösen megállapítottak már – hogy a nyugati világ is „missziós-terület”. Környezetünk régóta nem többségében keresztény. Ellenkezőleg. Az un. nyugati országok keresztényeinek és plébániáinak is meg kell újulniuk missziós küldetésük tudatában, s meg kell keresniük, hogy a maguk környezetében melyek az evangelizáció, a misszió útjai.(vö. Ecclesia in Europa 7-9).

b) A második vatikáni zsinat újra tudatosította: az egyházat nem csupán a papok alkotják, hanem Isten egész népe. S a misszió- az evangeliziáció, Isten egész népének, minden megkeresztelt (megbérmált) embernekküldetése.

c) A megváltozott egyházi és társadalmi körülmények következtében alapjaiban megváltoztak a misszionálás eszközei, útjai.

 

A misszió új útjai

A szentírás a hit továbbadásának, illetve a missziónak, az evangelizációnak, három alapvető útjáról beszél: Ezek – a személyes tanúságtétel, az igehirdetés és a közösség tanúságétele. (Mt 5,16; Mk 16,15;  Jn 13,34)

De míg évszázadokon át az egyházi köztudatban az élt, hogy a misszió elsődleges útja az igehirdetés, napjainkra a sorrend nyilvánvalóan megváltozott: Az igehirdetést ma általában meg kell előznie a tanúságtételnek, és a közösség élővé válásának.

 

a) A tanúságtétel

Korunk emberét minden nap új ideológiákkal, „világnézetekkel” bombázza a média és környezete. Az ember nagymértékben immúnissá válik a szóval szemben. Ebben a korban „az ember jobban hallgat a tanúkra, mint a tanítókra; s ha mégis hallgat a tanítókra, azért teszi, mert ők egyben tanúk is” (EN 41) - jelentette ki már VI. Pál az evangelizációról szóló, máig is alapvetőnek számító, dokumentumban, az Evangelii Nutiandi-ban (1975). Ugyanez az irat leszögezi: „Az evangelizálás legfőbb útja ma a tanúságtétel: Íme itt és itt él egy keresztény vagy keresztény csoport... Látni rajtuk, hogy mindenkivel jó viszonyban vannak, ... sugárzik a reményük... Életük szavak nélkül is tanúságtétel... Akik őket látják, megkérdezik maguktól: Miért élnek ők így? – Ez az evangelizálás első lépése.” (EN 21 vö. 41).

Határozottan szólnak az újabb egyházi dokumentumok arról is, hogy az evangelizáció, a misszió minden keresztény küldetése. „Ti vagytok a föld sója”; „legyetek készen, hogy megfeleljetek annak, aki reménységetek felől kérdőre von titeket” 1Pt - írta már a szentírás. Korunkban pedig, a világiak apostolkodásáról szóló zsinat dokumentum ilyen félreérthetetlenül fogalmaz: „Haszontalannak kell mondani azt a tagot, amely a maga mértéke szerint nem működik közre a test növekedésében.” (AA2)

 

b) A közösség

A hagyományos társadalmakban (bizonyos értelemben) adottság volt egy plébánia közösségi volta. Napjainkra ez megszűnt. Minden plébánia (és lelkipásztor és hívő) állandó feladata a hívők közösséggé formálása (PO 6; CL 26).

A misszió eredményességének feltétele a közösség.  Ez lesz leginkább a jel a világ számára, amelyből megismerhetik Istent (Jn 17, 21k), amely meghívja őket: hiszen a testvéri közösségre, egy elmagányosodott társadalomban, sokan vágyódnak. És a közösség képes befogadni az újakat, a megtérni vágyót – állította már az EN (13). – Ezt jelenti ki II. János Pál pápának a 3. évezred lelkipásztori céljairól szóló körlevele is, a NMI. Az egyház, a plébánia lényegéhez tartozik, hogy communió-közösség legyen, írja a levél. Majd így folytatja: „Ne áltassuk magunkat!” – Ha a plébánián nem alakítjuk ki a szentháromságos szeretet-közösséget, a közösség, a krisztusi testvériesség lelkiségét, „enélkül vajmi keveset érnek” a lelkipásztorkodás egyéb eszközei. Csak ez képes meghívni igazán a kívülállókat. S a megtérők csak akkor maradnak az egyház tagjai, ha egy élő közösségbe tudnak kapcsolódni.

 

c) Az igehirdetés

Az igehirdetés évszázadokon át az evangelizáció, a misszió első eszközének tűnt. Ma viszont az evangelizálás általános sorrendjében a 3. helyre került. A megtérés szokásos útján, a hirdetést általában meg kell előznie a hívők egyéni tanúságtételének, illetve a közösséggel való találkozásnak. A megtérő általában egy-egy keresztény példája nyomán kezdi el keresni a hitet (vö. EN 21,41, CL CT, EiE 49-50), indul el az Egyház felé. És ha az Egyházba (egy plébániára) belépve csupán egy (idős) lelkipásztort talál, kevésbé érzi meghíva magát. De ha egy élő közösségre, saját korosztályához tartozó emberek közösségére talál, könnyebben következtet arra, hogy itt neki is helye lehet. S ekkor nyílik ki a lelke a tanítás meghallgatására.


A misszió lelki alapjai

a) A misszió misztikája

Az evangelizáció elsődlegesen Isten műve. „Az evangelizáció jó módszerei fontosak, de soha nem pótolhatják a Szentlélek csendes munkáját”. „A Szentlélek az evangelizálás fő munkálója.”  S mi akkor tudunk evangelizálni, ha tudjuk, hogy eszközök vagyunk, és maga Isten működik bennünk (EN 75, 76).

 

b) A személyes kapcsolat szerepe a misszióban

„A világ azt várja tőlünk, hogy legyen egyszerű az életünk, legyünk imádságos lelkek szeressük embertársainkat” (EN 76).

Az egyéni evangelizáció életének alapja tehát a hit, az imádság, melyből egy örömteli élet fakad. Legfontosabb „eszköze” pedig a szeretet. – A szeretet elcsépelt fogalomnak is tűnhet. Újjá válik azonban, ha felteszem önmagam számára a kérdést: Szerzek-e úgy örömet, naponta legalább egyszer, hogy az igazán örömet és meglepetést okoz embertársamnak? – megérzi-e, hogy én különösen szeretem őt (vö. Jn 12,15)? Semmi nem nyitja meg úgy embertársunkat irántunk és világnézetünk (Isten) iránt, mint a szeretet megtapasztalása - mondja a lélektan is. Ezt tapasztaljuk mindazon közismert szentek vagy hitvalló keresztények életében, akik radikálisan próbálták-próbálják szeretni embertársaikat.– Az evangelizáló szeretetnek tüzet kell gyújtania az embertárs szívében! (vö. 1 Jn 4, 16).

A szeretet csak akkor jézusi, és lélektanilag is csak akkor hatékony, ha érdek nélküli: Ha valaki azt érzi, hogy én valami célért szeretem őt, elutasítja közeledésemet. – Lehet-e érdek nélkül szeretni? – teszi fel a kérdést sok pszichológus vagy ember-kutató, pl. Freud vagy a magyar Selye János. A keresztény hit sajátos (lélektanilag is teljes) választ és erőt ad e téren: Aki hiszi, hogy szeretetében  Isten jelenik meg, Isten működik – függetlenül attól, hogy a másik „jutalmazza-e" azt -, az  kap egy olyan „motívumot”, amely képessé teszi őt arra, hogy ne csak önös érdekből szeressen, hanem a hitből fakadó bizonyosság erejéből. A Szentírás valóban azt ígéri, hogy a szeretetben Isten megjelenik (1 Jn 4,16 stb.); és Ő cselekszik, és Ő szólítja meg és hívja meg azt, akit akar (Vö. EN 21; EiE  49).

 

c) A Szentháromságos közösség szerepe a misszióban

A közösség is sokak számára kiüresedett fogalom. Az utolsó 40 év egyházi megnyilatkozásai, majd II János Pál pápának 3. évezredre adott irányelvei viszont, ki merik jelenteni, hogy az egyház és a plébánia csak akkor tudja betölteni missziós küldetését, ha közösségei megújulnak Krisztus lelkületében. Mert a krisztusi közösség nem csupán emberileg jó közösség: hanem szentségi valóság. Jézus jelenik meg és működik és evangelizál azok között, akik jézusi szeretettel szeretik egymást (Mt 18,20; vö. Jn 17,20; vö. NMI 43).

A közösség krisztusi megújulásában vagy megszületésében minden hívőnek küldetése van! Egy kicsi, de jézusi csoport kovász lehet, kezdete az a plébánia, az egyház megújulásának.


A második rész ITT olvasható.


Tomka Ferenc


Forrás: Káposztásmegyeri Szentháromság Plébánia
 
További írásaink

   5 éves a SZGYM

        AKTUÁLIS

MISSZIÓS
    RÓZSAFÜZÉR

 
 
HITTERJESZTÉS MŰVE
SZENT PÉTER APOSTOL MŰVE
SZENT GYERMEKSÉG MŰVE
MISSZIÓS UNIÓ
Célja, hogy támogassa a világméretů evangelizációt, és az egyetemes missziós lelkület terjedését.

Célja, hogy erősödjön és növekedjen a missziós- és bennszülött papság képzésének lelki és anyagi támogatása.
A gyermekeket és kamaszokat hívja a misszió kalandjába, hogy felébressze bennük a missziós lelkületet, támogassa a keresztény szolidaritás iránti nyitottságukat.
Célja, hogy a papok és szerzetesek között a missziós lelkület elmélyítésével növekedjen a hivatások száma.
 
   
   
     
H-1223 Budapest, Jókai Mór u. 14. Tel/Fax: (+36 1) 226 4610 • E-mail: pmmmisszio@gmail.com
honlapkészítés